A következő címkéjű bejegyzések mutatása: karfiolrizs. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: karfiolrizs. Összes bejegyzés megjelenítése

2014. március 14., péntek

Rakott kelkáposzta

Az alap a hagyományos rakott kel receptje, annyi változtatással, hogy a rizs helyett karfiolrizst kevertem a félig megfőtt pulykahúshoz, és ezzel rétegeztem az előre megfőzött kelkáposztát.



Közben kókusztejszínből paleo tejfölt készítettem, a rétegek közé csorgattam belőle, a tetejét még egy kis reszelt parmezánnal megszórtam, és úgy sütöttem készre.

Nagyon-nagyon finom lett, így nézett ki:


2014. február 10., hétfő

Paleo köretek

A kezdő paleosok legnagyobb dilemmája, hogy jó-jó, de mit egyek a krumpli és a rizs helyett? Na és a tészta? Sőt a paleolit életmódot, már messziről becsukott szemmel és füllel ellenzők tábora azt hiszi, hogy mi húst, hússal, tojást, tojással eszünk.

Hát akkor most nézzük csak, hogy a valóságban, ez, hogyan is alakul.



Karfiolrizs
A karfiolrózsákat szedd rizsnagyságúra, elektromos őrlőben rizsszem nagyságúra aprítsad, majd pirítsd 3-8 percig zsiradékon, szórd meg enyhén sós fűszerkeverékkel, és párold tovább néhány percig. Célszerű még roppanósan lezárni, úgyis puhul még. Karfiolrizses receptemet itt találod.

Nokedli
15 dkg gesztenyeliszt, 3 dkg mandulaliszt, valamint 4 db közepes méretű tojást pici sóval és vízzel nokedli tészta sűrűségűre keversz, majd forró, lobogó vízben 2-3 perc alatt készre főzöd. A blogon is találsz egy bevált receptet, itt.

Sült zöldségek
Akár nyers, akár mirelit alapanyaggal dolgozhatsz. Javasolt valamilyen fűszerkeverékkel átforgatni a szeletekre vagy zsülienre vágott zöldségeket, pici zsiradékkal meglocsolni, majd forró sütőben roppanósra sütni.

Sült krumpli
Zellert vágj hasábokra, ha hasábburgonyát szeretnél, ha brassói mellé sütnél burgonyát, akkor pedig kockázd fel, majd bő forró olajban süsd készre. Receptet itt találsz.

Ropogós zöldség fészek
Reszelj le egy vagy többféle zöldséget, például zeller, cékla, répa, hagyma, édesburgonya…stb. Amid csak otthon fellelhető. Majd evőkanállal meregetve, dobd forró olajba. Egymásba kapaszkodva, „fészekszerűen” megsülnek. Ha csak szeleteled a zöldséget és úgy sütöd ki, akkor finom zöldségchipset kapsz!

Zöldséges röszti pogácsa
Az előbbihez hasonlatosan reszelj le zöldségeket, majd 1-2 tojást, pici sót keverj hozzá és formálj pogácsákat, majd süsd arany barnára, forró kókuszolajon. Időspórolós, ha a kikevert masszát tepsibe öntve sütöd meg, majd tálaláshoz kockázod. Recept a blogról, itt.

Metélt tészta
A legegyszerűbb, ha veszel paleo száraztésztát és néhány perc alatt készre főzöd, de a tojás és a víz is megteszi. Üss fel néhány tojást és annyi evőkanál vizet, ahány tojás használtál. Jól keverd el, de ne habosra, tégy hozzá pici sót, ezt követően öntsd kizsírozott tepsibe, úgy hogy vékonyan terüljön el, majd néhány perc alatt süsd készre, majd metéld vékony csíkokra.

Főzelék minden mennyiségben
A főzeléked alapanyagát pici vízben, alapanyagnak megfelelő fűszerekkel párold majdnem készre, majd negyedének visszapürésítésével sűrítsd. Én a főzelékekhez a répasűrítőmet használom, így a legfinomabb, leggyorsabb.

Kockázott lepénykenyér
Keverd be kedvenc kenyérreceptedhez a tésztát, majd öntsd akkora négyszögletes formába, hogy egy ujjnyi vastag legyen a tészta, majd süsd kb. 30 percig és kockázva kitűnő köret például szaftos ételekhez. Kenyér receptjeimet itt találod, bármelyikből készíthetsz lepénykenyeret.

Vitaminsaláta
Bármilyen friss zöldségből (idényzöldség) akár dresszing (oliva olaj -3 rész, citrom - 1 rész, só és bors befőttesüvegben összerázom és már kész is) készítésével, de anélkül is pompás köret varázsolható!

Párolt káposzta
Hagyományos módon (paleo zsiradékkal, paleo cukorral) készíts sült húsok mellé párolt káposztát.

Gyümölcs saláta
Szintén hagyományos módon készíts gyümölcssalátát, mely natúr húsokat szépen kiegészít!

2014. február 9., vasárnap

Csőben sült brokkolis csirke

Valami nagyon ízes, tartalmas, sütőben sült, egészséges egy tál ételt szerettem volna készíteni. Így, a téli alapanyagoknak megfelelően, ez a variáció jutott eszembe, elkészítettem, és el kell mondjam, hogy nagyon finom lett, ajánlom kipróbálásra, bármilyen idény zöldséggel. Mennyiségeket szokás szerint nem tudok írni, csak érzésre, kóstolásra kell hagyatkozni.



A kifilézett, szárnyas fűszerrel befűszerezett csirkecombokat extra szűz olíva olajon, mindkét oldalán átsütöm, majd olívaolajjal meglocsolt tepsibe helyezem.
Közben a felkarikázott póréhagymát olíva olajon megfonnyasztom, az aprítógépben rizsszem nagyságúra darabolt karfiolt megpirítom a póréhagymán. A rózsáira szedett brokkolit sós vízben megfőzöm, majd a tepsibe teszem a hús mellé. Az elkészült karfiolrizst a húsok mellé halmokba helyezem.
Azt a serpenyőt amiben a hús sült felöntöm 1 doboz kókusztejszínnel, a lepirított húsdarabok összekeverednek a tejszínnel, felforralás után a tepsibe elhelyezett halmokra öntöm, reszelt parmezánnal megszórom, 180 fokos, alsó-felső sütésen készre sütjük (amíg a sajt megpirul, kb. 20 perc).



Természetesen kreatívan kell bánni az alapanyagokkal, ugyanezt lehet el lehet készíteni

tarjával, karajjal, csirke mellel, csak a fantázia szab határt!


Jó étvágyat, jó főzést :)